Ló-Erő Szabadidő és Sport Alapítvány

"A ló előnye tenger, a bölcsnek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré tesz a ló."

 

Alapítványunk 2009 óta működik.

 Főbb tevékenységeink közé tartozik a lovas oktatás, bár többfajta rekreációs tevékenységet is folytatunk.

Egyesületünk 14 lóval működik, ebből 5 lovat örökbe fogadtunk és vágóhíd elől mentettünk.

Alapítványunk a környező települések legnépszerűbb és legelérhetőbb lovas szolgáltatása a fiatalok körében.  Célunk a fiatal generáció sportra nevelése, állat szeretete, a természet felfedezése. Egyre nagyobb igény mutatkozik a lovaglás iránt, évről –évre újabb lovasokkal bővülünk.

 

Mivel alapítványunk non – profit szervezet ezért anyagi forrásaink erősen behatároltak. 

 Támogatásukkal nem csupán az alapítvány állatállományának színvonalas és elvárt szintű tartása valósulhat meg, hanem ehhez kapcsolódóan egyesületünk tagjainak és a programokban részt vevő fiataloknak is, megfelelő segítséget adhatunk a szabadidő hasznos eltöltéséhez, elősegítve ezzel a térség egyre növekvő igényének kielégítését. 

 

 A LÓ-ERŐ SZABADIDŐ ÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 2012-TŐL FOGADHATJA AZ

 

 1 %-OKAT.  

 

Köszönetet mondunk a  2017-es adó év  1% -áért, melynek  összege

169.781 Ft

Az összegből a lovak vízellátása lett biztosítva kútfúrással, köszönjük!

 #####

 

Köszönetet mondunk a 2016 adó évben felajánlott adó 1%áért melynek összeg:

 113.509 Ft

 A felajánlott összeget a lovak ellátására fordítottuk!

 

#####

 

 2015-ös adó évben az Önök által felajánlott 1% összege

 93 154 Ft!

 Az összeget a lovak orvosi ellátására fordítottuk! Köszönjük!

 

#####

 Köszönetet mondunk azoknak akik, a 2014-es adó évben adójuk 1%-ával támogatták munkánkat!

  Ennek összege: 80 061 - Ft  volt, 

  melyet a korábbi évekhez hasonlóan a lovak orvosi ellátására fordítottunk. 

 #####

 KÖSZÖNJÜK, HOGY  A 2013-as ADÓÉVBEN ADÓJA 1% - ÁVAL TÁMOGATTA A LÓ-ERŐ SZABADIDŐ ÉS SPORT ALAPÍTVÁNYT!

ENNEK ÖSSZEGE: 69.663 Ft VOLT,

 

 MELYET A LOVAK EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSÁRA FORDÍTOTTUNK!

 

#####

 

 Köszönetet mondunk azoknak akik, a 2012-es adó évben adójuk 1%-ával támogatták munkánkat!

 

 A támogatás összege 72.081 Ft lett,

 melyet lovaink egészségügyi ellátására fordítottunk! 

 

 #####

 

Köszönetet mondunk azoknak akik 2011-es adó évben  adójuk 1 % - ával támogatták munkánkat. 125.931 Ft

 támogatást ajánlottak fel nekünk, amelyet sport oktatói tanfolyam elvégzésére fordítottunk. 

 

 

Kérjük amennyiben módjában áll továbbra is támogassa adója 1% - ával munkánkat, lovainkat, rekreációs tevékenységeinket! 

 

 Adószámunk: 18988912-1-08

 

 További felajánlások a következő számlaszámon tehetők meg:

 

 

LÉBÉNY- KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET

 

59000040-11011970

 

 

Köszönettel: Sárközi Tünde

 

 

 


 

 

 




 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 12
Heti: 23
Havi: 389
Össz.: 175 627

Látogatottság növelés
Oldal: 1 %
Ló-Erő Szabadidő és Sport Alapítvány - © 2008 - 2024 - loeroalapitvany.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »